• 1988-ban a világ az Egyetemes Emberi Jogok deklarálásának 40. évfordulóját ünnepelte.
  • Az évfordulóra az Amnesty International koncertsorozatot rendezett szeptemberben és októberben 5 kontinens 19 városában a világ leghíresebb zenészeivel. London és Párizs után Budapest volt a harmadik helyszín

Bruce Springsteen, Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N’Dour, valamint a Hobo Blues Band, és Bródy János Magyarországról voltak az előadók.

A “Human Rights Now” (Emberi Jogokat Most) koncert a Magyar ENSZ Társaság védnöksége mellett került megrendezésre a budapesti Népstadionban, kilencvenezer néző előtt.

Budapest, Népstadion 1988. szeptember 6.

Felhőszakadás szerűen záporozik az eső a fekete felhőkből Budapest felett. Heves szélrohamok söpörnek végig a Népstadion karéján, hideg nyirkosságot hintve szét az utolsó szegletig. A zsúfolásig megtelt arénában ennek ellenére felfokozott a hangulat.

Két órával a koncert előtt tartott sajtótájékoztatót. Springsteen 200 újságíró előtt kijelentette: “Ott, ahol a zene embereket köthet össze, kötelességünk játszani!”

Ennek a vállalásnak a jegyében utazza be ez a sztárcsapat a világot, hogy bizonyítsa, a rock is lehet összekötő kapocs a népek között, a rockkal is felemelhetjük szavunkat az elnyomás ellen.

Szeptember 6-án délután 18 órakor kezdődött ez a nagyszabású szabadtéri koncert egy turné keretében, amely a Live Aid koncert mellett a legjelentősebb ilyen akciónak számít. Olyan sztárok, mint Peter Gabriel, Sting, Bruce Springsteen, Tracy Chapman játszanak az emberi jogokért, és az  Amnesty International szervezésében programjukkal körbeutazzák a Földet, 16 koncertet adva 4 kontinensen.

Késő délután a szenegáli Youssou N’Dour nyitja a koncertet 6 tagú zenekarával.

A popzene rajongói már hetek óta rock and roll-lázban égtek.  A jegyek 250 forintba kerültek, s az eseményre kb. 400 busszal érkeztek vidékről és más országokból is. Volt, aki háromnapos program keretében. De a várható élmény minden fáradtságot megér. A jegyek elővételben elkeltek, végül is a nyugati rockzene krémjét láthatják a színpadon, akik ezen az estén is gázsi nélkül énekelnek az emberi jogokért, a szabadságért, a bebörtönzések ellen.

 A stadion ekkor még csak félig telt meg. A táncos etno-popot a közönség udvarias tapssal fogadja. Magyarországon az ilyen stílusú zenét még kevéssé ismerik, és a francia átkötő szöveget sem értik sokan. A következő fellépő a hazai Hobo Blues Band. Az énekes Földes László „Hobo” köré szerveződött zenekar akkor már nagyon népszerű Magyarországon és a környező országokban is. A társadalomkritikai szövegeket a rajongók együtt éneklik az énekessel, a hangulat érezhetően emelkedőben.

Tracy Chapman a nemrég kiadott első lemezéről hangzó dalokkal egy száll gitárral áll a mikrofon mögé, előadása így is hatásos. Dalaival – I ast Cars, Talkin’bout a Revolution – pillanatokon belül meghódítja a közönséget.

Peter Gabriel nem saját zenekarával érkezett. Két nap állt rendelkezésére, hogy Sting és az E-Street Band zenészeivel össze próbáljon 8 dalt. De koncertje így is élmény. Ő az első aki ráadást is énekel. A Biko című dalt a meggyilkolt dél-afrikai polgárjogi harcos emlékére írta. Előadása közben fények ezrei gyulladnak ki. Gabriel a bal öklét magasba lendítve, mint üzenetet énekli a dal utolsó sorait:

“Egy gyertyát elolthatnak, de a tüzet már nem. Ha a tüz fellángol, vihar sem olthatja el!”

Amikor este 10 óra után Sting lép a színpadra, heves szélrohamok söpörnek végig a stadion fedetlen lelátóin. Sting egy órát tartózkodik a színpadon zenekarával, és az aréna leírhatatlan tetszéssel fogadja a 36 éves angol produkcióját, többek között a They dance alone-t,amely a chile-i rezsim áldozatairól szól, s amelynek refrénjét Sting magyarul énekli. S aztán ő jelenti be azt a sztárt, akit annyira vár a közönség: “Boss-t” Amerikából, Bruce Springsteent. Amikor (éjféltájban) Bruce Springsteen lép a színpadra a 85 000 néző egy emberként ovációval köszönti a sztárt. Springsteen fekete bőrdzsekiben, sötét farmerban, vállán gitárjával lép a mikrofonhoz, kezében egy kis cédulával. A cetlit silabizálva, láthatóan küszködve a kifejezési nehézségekkel lassan, tagolva magyarul mondja:

“Örülök, hogy Budapesten járhatok.Dalaimmal szeretném azt az álmot elmesélni,amit mindannyian álmodunk, ami a szabadságról szól.” Aztán nevetve felemeli a fejét, széttárja a karját és megjegyzi: You are my teachers! Was that Okay? (Ti vagytok a tanáraim! Jól mondtam?) – aztán amikor az E-Street Band a 12 000 wattal megszólaló erősítőkön a Born In The USA-t kezdi játszani és Springsteen “beindul” a színpadon, a közönség tetszése jeléül azonnal tapsolni kezd, s a dal refrénjét már az előadóval énekli.  Egyedülálló élmény ez a rajongók számára, akik közül sokan a környező szocialista országokból érkeztek.

 Sting később visszatér a színpadra, együtt énekli Springsteennel a Down to the Rivert, majd a Boss egyedül maradva, zenekara kíséretében sorra énekli nagy slágereit, a Born to Runt, a Pink Cadillacet és a többit. A War előadása közben a színpad szélén állva kiáltja: “Háború, mire jó – abszolút semmire!” A mikrofont újra és újra a közönség felé fordítja, hogy szavait a stadionban is visszhangozzák…és visszhangozták. 

Sajnos a Magyarországi felvételek ugyan elkészültek, de valahol a televízió archívumában őrzik a majd 4 órás felvételt. Ízelítőként az Argentin koncert a lentebbi linken megtekinthető 100 percben. Tanúsíthatom a hangulat az akkor még szocialista Magyarországon is hasonlóan fergeteges volt.

https://www.youtube.com/watch?v=N3I1HLbqIkE&ab_channel=egaraon